Vissza a főoldalra vagy Válassz témát!

MENÜ

Események

A legfrissebb hírek és beszámolók szakmai eseményeinkről.

„Mikor ha nem most?“ Hatékony szponzorálás válság idején

2009.12.01.

A magyarországi Szponzorációs Asztaltársaság jelentős nemzetközi érdeklődést keltve, 2009. október 1-én harmadik alkalommal rendezi meg a Nemzetközi Szponzorációs Konferenciát Budapesten, melynek célja, hogy idővel a régió vezető szakmai rendezvényévé váljon. Az érdeklődők első kézből, nemzetközileg elismert szaktekintélyektől tudhatják meg, hogy világszerte miként képes a szponzorpiac a válság ellenére is megőrizni bevételeit, szemben a hagyományos reklámbüdzsék zuhanásával.

 

A hazai piacon is erősödő tendencia, hogy a vállaltok egyre szívesebben kapcsolják márkáikhoz a sport és a kultúra értékközvetítő erejét. A sikeres sportolók és művészek ma már igazi sztárok, akik profi kommunikációs szakemberekkel dolgoznak együtt, és megjelenéseikben eredményesen és hitelesen képviselnek számos márkát. Magyarországon ugyan még gyerekcipőben járnak a szponzorációs együttműködések, de mivel érezhetően nő a tömegek igénye a fesztivál-látogatásokra és a sporteseményeken való szurkolásokra, ezért valószínűleg gyors változásokra számíthatunk a szponzorációk professzionálisabbá alakításának terén.

Többek között ehhez nyújt segítséget a Szponzorációs Asztaltársaság Nemzetközi Konferenciája, melyre a szervezők a kommunikációs és a szponzorációs szakma igazán fajsúlyos képviselőt nyerték meg előadóknak, illetve szakmai támogatónak.

 

Karen Earl, az Európai Szponzorációs Szövetség Elnöke az alábbi szavakkal ajánlja a rendezvényt:

"Az Európai Szponzorációs Szövetség teljes elkötelezettséggel munkálkodik az iparági standardok felállításán, valamint a legjobb gyakorlati megoldások megismertetésén. Az ágazati tréningek és konferenciák a tapasztalatátadásnak és a standardok megismerésének fontos eszközeivé váltak.

A Szponzorációs Asztaltársaság által szervezett nemzetközi konferencia egy fontos kezdeményezés a régióban. Az Európai Szponzorációs Szövetség ismét örömmel képviselteti magát a konferencia előadóinak sorában.”

 

William Fenton, az Európai Szponzorációs Szövetség brüsszeli képviseletének vezetője, a legnagyobb szponzorációs háttérrel bíró iparágakon keresztül mutatja be a válság hatását a szponzorálási kedvre.

 

Németh Béla, MediaBrands Budapest Group (BrandConnection, Fastbridge, Initiative, Universal McCann) elnöke prezentációjában összeveti a pénzügyi krízisre nemzetközi szinten 7%-os zsugorodással reagáló reklámpiaci költéseket a szponzorpiac stabil 3%-os növekedésével, elemzi továbbá a 2009-es év hazai tendenciáit a kommunikációs büdzsék átcsoportosítását, összességében az egész kommunikációs szakma válaszait a válságra.

 

 

Andy Sutherden, a Hill & Knowlton, Sportmarketing és Szponzorációs Divíziójának ügyvezető igazgatója, aki olyan projekteket felügyelt, mint a Pekingi Olimpiai Játékok pr támogatása illetve David Beckham szponzorációs együttműködései; a pr stratégiák - mint a szponzoráció bástyái - professzionális alkalmazásaiba enged bepillantást nyerni, konkrét tanácsokkal a válság túléléséhez.

 

Peter Wilkinson, az Európai Szponzorációs Szövetség Vállalati Felelősségvállalással foglalkozó Divíziója elnökének  előadásában szó lesz a vállalati felelősségvállalás és az üzleti célok megvalósítására létrejött szponzorációs együttműködések  összehangolásáról.

 

Andok Ágnes, az LG vállalati PR és marketing vezetője a globális szponzorációk regionális alkalmazásainak lehetőségéről, nehézségeiről, illetve a megvalósítás feltételeiről beszél majd.

 

Papp András, P&G Külső Vállalati Kapcsolatok Osztálya, Brand PR manager bemutatja, miként tud egy márka - nevezetesen a Gillette - sikeresen és hosszútávon beépülni a sport világába.

 

 

A Szponzorációs Asztaltársaság 2007. január 25-én, jött létre azért, hogy segítséget nyújtson a szponzorációs együttműködésekben résztvevők számára és egyúttal hatékonyan támogassa a szponzoráció, mint kommunikációs eszköz elfogadtatását. A kezdeményezők fórumot kínálnak a szponzorációban érintettek számára.

Az Asztaltársaság alapító tagjai:  Dr. Hoffmann Istvánné (Corvinus Egyetem), Dr. Fazekas Ildikó (ÖRT), Török András (Summa Artium), Arnold István (Summa Artium) Kőszegi András (BrandTrend-BrandFocus), Szabó Gyula (Telekom), Kozák Erika (Telekom), Csifári Tibor (Sport Agency), Cserpes Fábián (Sport Agency), Kassay Lili (Business Group).
 

Részvételi feltételek:

              39.000 Ft/fő – MRSZ-en keresztül történő jelentkezés esetén = 31.200 Ft/fő
              29.000 Ft/fő két vagy több fő esetén

 

Regisztráció: http://www.szponzoral.hu/forum3

További információ: www.szponzoral.hu