Vissza a főoldalra vagy Válassz témát!

MENÜ

Sajtó

Amit mi írunk, és amit rólunk írnak.

Új elnököt választott a Direkt Marketing Szövetség

2012.04.12.

 
A DMSZ éves közgyűlésén elnököt és 4 elnökségi tagot választottak a jelenlévők. Hivatal Pétert 10 év után Vámos-Hegyi Attila, a korábbi alelnök váltja az elnöki poszton.

A Direkt Marketing Szövetség tagjai március 8-án szavaztak arról, hogy kit delegáljanak a szakmai szövetség elnökségébe. A szövetség új elnöke Vámos-Hegyi Attila lett, alelnöknek pedig Hivatal Pétert választották a tagok. Kovácsházy Dénes (Multicom) és Justin István (Feibra) mellé új elnökségi tagként Vargáné Murányi Dóra (Wangaru Média) csatlakozott. Huszics Györgynek (Crane) és Huber Kornélnak (Origo) ismét bizalmat szavaztak az elnökségbe.

A Felügyelő Bizottságban Kristóf Eszter (Magyar Telekom) és Bartók János (TeleData) mellett Szabó József (CID Cég-Infó) kapott FB elnöki mandátumot. A DMSZ 2012-től kiemelt szerepet szán Etikai Bizottságának, ezért új küldötteket választott, melynek tagjai: Gál Katalin (Hungexpo), Tóth Szabolcs (Virtual Call Center) és Kapronczay Gáspár (TeleDirect).

A Direkt Marketing Szövetség számára 2012 új kihívásokat tartogat; így többek között a megújult Etikai Kódex népszerűsítéséről, specifikus szemináriumok szervezéséről, tagozatok alapításáról, a felsőoktatási és egyben a Mentor Program indításáról, a DM Szenzor ágazati kutatás és kisebb iparági benchmarkok közzétételéről, a tagságnak nyújtott szolgáltatási csomag fejlesztéséről, a felelős terjesztés edukációjáról, b2b találkozók szervezéséről és a direkt marketing új irányainak és eszközeinek bemutatásáról szól majd.

A Direkt Marketing Szövetségnek jelenleg 44 tagja van, január elsejétől 5 új tag csatlakozott a szakmai szervezethez.