Vissza a főoldalra vagy Válassz témát!

MENÜ

Sajtó

Amit mi írunk, és amit rólunk írnak.

Sikeresen államvizsgáztak az első hazai egyetemi szintű szóvivőképzésben részt vett hallgatók

2012.07.26.

 
Elsőként az egészségügy területén szereztek diplomát a Nyugat- magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán végzett szakemberek, akiknek tudására, munkájára nagy szükség lesz az ágazatban.

A képzés során sokoldalú felkészítést kaptak a mindennapi munkához a beteg-orvos, a beteg-beteg, az orvos-orvos közötti személyes kommunikációban, illetve a társadalmi, a munkahelyi, az intézményi, a szakterületi és a  sajtókapcsolati területeken. 

Az egyetemi szintű egészségügyi  szóvivői képzés indítása a munkaerő-piaci igények reális felismerésén alapult. Az  egyetemi szak új oktatásszerkezettel és tudásbázissal kíván hozzájárulni az egészségügy szükséges megújulásához, felkészítve hallgatóit a társadalmi igények kiszolgálására. 

Ma már számos intézmény, szervezet alkalmaz szóvivőt, ez a munkakör korszerű felkészültséget, jelentős szakmai tudást igényel. A kilenc másod-, illetve többdiplomás szóvivőt elismert szakemberek készítették fel a felelősségteljes munkára, többek között: Beke Zsuzsa, Baracsy Gabriella, Buncsik Ildikó, Dibusz Éva, Győrfi Pál, Kozák Ákos, dr. Németh Erzsébet, G. Németh György, dr. Orodán Sándor, dr. Strasszer Tibor, Szabó György, dr. Szeles Péter

Az oktatás során a hallgatók megismerkedhettek a new média eszközeinek és lehetőségeinek alkalmazásával is, a Napidoktor egészségi online portál közreműködésével. 

Az oktatási innovációban élenjáró  Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán a 2012/2013. tanévben is meghirdetik az egészségügyi szóvivő és kommunikációs szakirány stúdiumokat, két féléves képzés keretében.