Vissza a főoldalra vagy Válassz témát!

MENÜ

Sajtó

Amit mi írunk, és amit rólunk írnak.

Nézettségi rekordokat hozott az olimpia

2012.08.14.

Csaknem nyolcmillióan követték nyomon a londoni olimpiát a közszolgálati tévéadók valamelyikén; a négy tévécsatornán több mint ötszáz órában sugározták az ötkarikás játékok eseményeit.

A közmédiumokat összefogó Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közlése szerint az olimpiai közvetítések a közszolgálati tévéadók valamelyikén összesen 7,6 millió főt értek el: a hazai televíziónézők 83 százaléka nézte az ötkarikás játékokat. Emellett az MTVA Olimpia Tv-t, a közmédia mobilalkalmazását az eddigi adatok szerint összesen 70 ezren töltötték le.

Pörgés a neten is 

Mint írták: a közszolgálati hírportál olimpiával foglalkozó aloldalát naponta átlagosan 70 ezer egyedi látogató kereste fel. Az oldalon augusztus 8-a volt a rekordnap, ekkor játszották ugyanis a Magyarország-Izland férfi kézilabda mérkőzést. Ezen a napon 144 ezer ember kattintott a microsite-ra, az élő közvetítésbe pedig 458 ezerszer kapcsolódtak be. Az MTVA Sport Facebook-oldala a múlt héten összesen 117 ezer emberhez jutott el - tették hozzá.

Az MTV-csatornák vitték a pálmát 

Az MTVA közleménye szerint a július 27. és augusztus 12. között megrendezett ötkarikás játékok eseményeivel az összes közszolgálati csatorna foglalkozott: az M1 és az M2 csatornán egyenként 215 - jórészt élő közvetítés -, a Dunán 40, a Duna Worldön pedig 80 órányi összefoglaló volt az eseményekről. Mindez összesen 550 óra műsoridőt jelentett a négy tévécsatornán, emellett a Kossuth Rádió napi 16 órában közvetítette az olimpiát.

Az M1-en az egy nézőre jutó napi átlagos tévénézési idő a március-májusi időszak 64 percéről az olimpia 16 versenynapja alatt 108 percre növekedett, ami 69 százalékos bővülést jelent. Délutánonként az olimpia nézettsége 200-300 ezer, míg az esti órákban 300-400 ezer nézővel haladta meg a csatorna tavaszi átlagos nézettségét.

Kiemelték: a játékok ideje alatt az M1 hétvégi átlagos napi nézettsége 80 százalékkal növekedett a tavaszi nézettségi értékekhez képest.

A közmédia tévécsatornái összességében jelentős növekedést könyvelhettek el. A tavaszi közönségarányhoz képest egész napra együttesen 77 százalékos, főműsoridőben 85 százalékos növekedést produkáltak. A teljes adásnap és a főműsoridő tekintetében egyaránt a nézők körülbelül 23 százaléka választotta valamelyik közszolgálati tévéműsort.

Az átlagos nézőszámokat jóval meghaladták a magyar versenyzők kiemelkedő teljesítményét ígérő versenyszámok közvetítései, ilyenkor nem voltak ritkák a 700-800 ezres nézőszámok sem.

A legnézettebb sportesemény a 200 méteres férfi mellúszás eredményhirdetése lett augusztus 1-jén, amelyet csaknem 1,4 millióan néztek meg, ezt követte a 200 méteres női pillangóúszás döntője, ezt 1,337 millióan követték nyomon.

Milliós nézettséget ért el emellett a férfi kalapácsvetés döntője, illetve az úszó és az atlétikai eseményeken kívül két magyar olimpiai bajnok, Szilágyi Áron és Berki Krisztián eredményhirdetése is - olvasható a közleményben.

Csúcs a briteknél is 

A BBC, amely a játékok kizárólagos nagy-britanniai közvetítője volt, ugyancsak rekordokról számolt be hétfőn.

A közszolgálati médiatársaság végleges összesítése szerint a július 27-i megnyitóünnepséget 27,3 millióan, a vasárnap esti záró ceremóniát 26,3 millióan nézték Nagy-Britanniában, az olimpiai közvetítésekbe pedig 51,9 millió tévénéző - a teljes brit lakosság 90 százaléka - kapcsolódott be a játékok két hete alatt legalább negyedórára.

A BBC hétfői beszámolója szerint soha ennyien nem követtek figyelemmel televíziós eseményt a jelenlegi, korszerű nézettségi mérési rendszer tíz évvel ezelőtti meghonosítása óta.

A megnyitót egymillióval többen nézték, mint Vilmos herceg, a brit trón várományosa és polgári származású hitvese, Kate Middleton tavaly áprilisi világraszóló londoni menyegzőjének közvetítését.

A játékok alatt a legrövidebb versenyszám vonzotta a legtöbb britet a képernyők elé: a jamaicai Usain Bolt olimpiai aranyat érő sprintjét a 100 méteres férfi síkfutás augusztus 5-i döntőjében 20 millióan nézték.

Forrás: www.mediainfo.hu