Vissza a főoldalra vagy Válassz témát!

MENÜ

Sajtó

Amit mi írunk, és amit rólunk írnak.

MRSZ Reklámköltés 2011

2012.03.21.

 
A Magyar Reklámszövetség dr. Skriba Judit vezetésével 12. alkalommal becsülte meg a magyar reklámpiac reklámköltési adatait. A felmérés fontos indikátora a hazai reklámpiac aktuális állapotának, egyben azt is mutatja, hogy magyar kommunikációs piac és a piacon dolgozó szakemberek igen komoly értéket állítanak elő és jelentős tényezői a piacgazdaság fejlődésének.

Idén a tapolcai Médiapiac 2012 konferencia adott helyet a Magyar  Reklámszövetség, valamint a becslésben résztvevő szövetségek előadóinak.

Jelentős változás az eddigiekhez képest, hogy idén először nem nettó, hanem net-net, vagyis az ügynökségi jutalékot nem tartalmazó összegre vonatkozik a becslés, tehát nem a marketingbüdzséket elhagyó pénzmennyiség, hanem a médiához megérkező bevétel áll a középpontban.

Jelzésértékű, és egyben igen örvendetes tény, hogy az elmúlt időszakban megindult szakmai együttműködés újabb jeleként az egyes médiatípusok bevételeire vonatkozó adatokat elsősorban az egyes médiatulajdonosi szövetségek szolgáltatták, így az adatszolgáltatók között van: 
Magyar Lapkiadók Egyesülete
Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (együttműködésben az Ernst & Young-gal)
Magyar Közterületi Média Szövetség (együttműködésben az Ernst & Young-gal)
Interactive Advertising Bureau Hungary (együttműködésben a PricewaterhouseCoopers-szel)
Ambient Media Tagozat, MRSZ

A rádiós adatok gyűjtésében, összeállításában és a teljes adatsor ügynökségi kontrolljában a Berg Media volt segítségünkre.

Az új módszertan következtében a korábbi évekkel való sematikus összehasonlítás nem értelmezhető, a piac nagysága, és az egyes médiatípusok részesedése viszont fontos támpontot adnak a jövőre nézve!

A társszövetségek becsléseinek módszertanával kapcsolatban – érdeklődés esetén – külön tájékoztatást adunk.