Vissza a főoldalra vagy Válassz témát!

MENÜ

Sajtó

Amit mi írunk, és amit rólunk írnak.

Megvannak a jelöltek

2012.12.05.

 
Lezárult a jelölési időszak. A beérkezett jelölések alapján a Jelölő Bizottság határozott a felkérendő jelölteket illetően, akik döntése (vállalása vagy nem vállalása) alapján összeállt a végleges jelölti lista, melyre a december 13-ai közgyűlésen szavazni lehet.

A jelölő Bizottság elnöke Hivatal Péter, tagjai Kollin Ria és Jászberényi Attila. A november 30-ai ülésen a Bizottság döntött arról, hogy – a beérkezett jelölések számához igazodva – mely szakembereket kéri föl az elnökjelölti pozícióra, illetve az elnökségi tagságra szóló jelöltségre. A felkért szakemberek határoztak arról, hogy vállalják-e a jelöltséget. Ennek eredményeképp alakult ki a végleges lista, mely alább található. Míg a jelölések – az elnök személyétől eltekintve – szektoriális alapon mennek, addig a végső szavazáson már valamennyi szektor képviselői valamennyi szektor elnökségi tagjainak vonatkozásában voksolnak majd a december 13-ai közgyűlésen.