Megtalálta utódját Markovich Réka
2013.06.18.
Dr. Balogh Virág, reklámjogász, a GVH Fogyasztóvédelmi Irodájának volt vezetője a Magyar Reklámszövetség új főtitkára. |
A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) főtitkára, Markovich Réka októberben jelezte, hogy utódját keresi. „Ennyi MRSZ-nél töltött év után nagyon fontos nekem, hogy ki folytatja a munkát, úgyhogy komoly keresésbe kezdtünk. Megvártam a tisztújító közgyűlést, hogy már az új elnök választhassa ki, ki képviseli a Szövetséget – és ezzel gyakorlatilag a reklámszakmát – a következő években” – mondta el a leköszönő főtitkár. A tisztújító közgyűlés decemberben volt, amely eredményeképp Urbán Zsolt lett a szervezet elnöke: „A Reklámszövetség sikere elképzelhetetlen a főtitkár támogatása nélkül. Azt gondolom Virág személyében nem csak egy kiváló szakembert találtunk meg, hanem a szervezet mozgatórugóját is, ahogy ezt korábban Réka biztosította”. Balogh Virág reklámjogász, aki az ELTE Jogi Karának elvégzése után a Gazdasági Versenyhivatalnál dolgozott, kezdetben vizsgálóként, később a Fogyasztóvédelmi Iroda vezetőjeként. Részt vett több reklám- és fogyasztóvédelmi jogszabály hazai átültetésében, valamint felelős volt a Gazdasági Versenyhivatal fogyasztóvédelmi politikájának kialakításáért. Virág ezen felül részt vett az Egyesült Államok reklám- és fogyasztóvédelmi politikájáért felelős szövetségi hivatala, a Federal Trade Commission fellowship-programjában, amelynek keretében három hónapot töltött Washington DC-ben. A Versenyhivataltól való távozása után a CLV Partners Ügyvédi Iroda verseny- és reklámjogi csoportjának vezetőjeként dolgozott. Emellett szociológus-közgazdásznak tanult a Corvinus Egyetemen. Virág számos tudományos publikáció szerzője, illetve társszerzője a reklám-, fogyasztóvédelmi- és versenyjog területén, valamint állandó meghívott előadó magyar és nemzetközi konferenciákon. Virág ezen felül külsős óraadóként segíti a Bibó István Szakkollégium és több más intézmény munkáját. Az új főtitkár úgy nyilatkozott: „A szakmai karrierem minden állomásán reklámokkal foglalkoztam – kezdetben jogi, majd szabályozási, illetve szabályozáspolitikai szempontból, később ügyvédként az ügyfelek érdekeit képviselve. Nagy elismerést és kihívást jelent számomra, hogy mindazt, amit eddig tanultam, az MRSZ-ben a reklámipar szolgálatában kamatoztathatom”.
„Nagyon örülök Virágnak: közismert, mennyire fontosnak tartom az MRSZ reklámjogi kompetenciáját és területérzékenységét. Virággal ez a vonal tovább erősödik: rendkívül jó szakember, boldogan bízom rá a tagokat” – tette hozzá Markovich Réka. A szintén reklámjogász volt főtitkár csaknem kilenc évet töltött a Reklámszövetségnél, ebből hetet főtitkárként. Most egészen más területen folytatja pályafutását: kutatóként logikával fog foglalkozni. Ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: „Terveztem fél lábbal a kommunikációs iparban maradni, de új szerelmem, a logika oldaláról olyan lehetőségek jöttek, melyek miatt most annak a területnek adok elsőbbséget. Reklámjoggal továbbra is foglalkozom pl. oktatás szintjén, és idővel valószínűleg a kommunikáció is visszacsábít majd, de most az új szakmámé a főszerep”. |
|