Vissza a főoldalra vagy Válassz témát!

MENÜ

Sajtó

Amit mi írunk, és amit rólunk írnak.

A Médiatanács bírságokat szabott ki a túl hangos tévéreklámok miatt

2012.09.18.

A televíziókban vetített reklámok hangereje miatt már régóta folyamatosan érkeztek panaszok a médiahatósághoz. Az új médiatörvény a nézői igényekre reagálva már kifejezetten tiltja az ordító reklámokat, és a gyakorlat szankcionálását is lehetővé teszi.

 

A hatóság megyedévente rendszeresen ellenőrzi azt a jogszabályi előrást, amely kimondja, hogy a televíziós hirdetések hangereje nem lehet nagyobb a környező műsorszámok hangerejénél. Az előírt hangerőértéket egy erre a célre kifejlesztett szoftver segítségével mérik a szakemeberek.

2012 második negyedévi adatai alapján ismételt jogsértés, azaz az engedélyezettnél jóval hangosabb reklámok miatt a Duna Televízió 100 ezer forintos, a Magyar Televízió m1 és m2-es csatornája összesen 160 ezer forintos bírságot kapott, a TV2-t pedig a jogsértő gyakorlat azonnali abbahagyására hívta fel a hatóság. 

A Médiatanács a szankciók kiszabásán túl folyamatos konzultációkkal is arra törekszik, hogy a nézői igényeknek és a törvényi szabályozásnak megfelelően tartósan ösztönözze a médiaszolgáltatókat a reklámhangerővel kapcsolatos előírások betartására.