Vissza a főoldalra vagy Válassz témát!

MENÜ

<< Vissza a Szakkönyvek aloldalra

Szerk. Dr. Pázmándi Kinga: Magyar fogyasztóvédelmi és reklámjog

A fogyasztóvédelmi és a reklámszabályozás területén 2008 szeptemberétől jelentős átrendeződés történt. Új jogszabály született a fogyasztók elleni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmáról, emellett újrakodifikálták az 1997-es reklámtörvényt, módosították a fogyasztóvédelmi törvényt, és több speciális és ágazati szabály is változott (pénzpiaci szféra reklámjai, gyógyszerreklám, internetes reklámozás, hírközlési szektor stb.). A jogi szabályozást követve 2009 szeptemberében megújult a magyar reklámpiaci önszabályozás általános forrása, a Magyar Reklámetikai Kódex is.

A szabályok hatálybalépése óta eltelt idő lehetővé tette, hogy a szerzők azokat immár a gyakorlat tükrében dolgozzák fel. Szándékuk továbbá az volt, hogy feltárják az említett területeknek a versenytörvény tisztességtelen verseny elleni jogáról szóló – 2008 szeptemberében szintén módosult – II. és III. fejezeteihez való kapcsolódásait, kitérve például elhatárolási és hatásköri kérdésekre. Ennek megfelelően egy olyan korszerű szakkönyv született, amely megmutatja a verseny-, a fogyasztóvédelem- és a reklámszabályozás összefüggéseit, és így nyújt eligazítást mind a jogász olvasóknak, mind a piac szereplőinek.

A könyv adatai:
 
Szerzők: Kaszainé dr. Mezey Katalin dr., Zavodnyik József dr., Balogh Virág dr., Pázmándi Kinga dr.
Szerkesztő: Pázmándi Kinga dr.
Kiadó: HVG-Orac 
Megjelenés éve: 2010
Ára: 7800 Ft
 
A Magyar Reklámszövetség tagjai a könyvet 10% kedvezménnyel vásárolhatják meg a kiadón keresztül: